Oklahomai gyors látogatás

Helló mindenki! Ennek még egy novemberi posztnak kellene lennie, de még csak most, december elején-közepén írtam meg, fejeztem be az utolsó amerikai kirándulásom beszámolóját. Erre az útra eddig sosem került sor, mert Oklahoma igazából nem túl vonzó kiránduló célpont, nem nagyon van ott semmi különleges látnivaló, vagy igazi turista látványosság. Először még tavaly év elején terveztük, hogy elmegyünk megnézni Oklahoma City-t és környékét, de igazából nem tudtunk összeszedni három dolgot, amit érdemes lett volna ott megnézni. Így érdekességek hiányában az út mindig törlésre került. Ha mondtam valakinek, hogy el kéne menni oda körülnézni, mindenki azt kérdezte "és mit akarsz ott csinálni", "ott nincs semmi...".  Idővel azonban csak sikerült összeállítanom egy tömény egy napos (vagy kényelmes két napos) programot, ami kb. 7 óra vezetéssel megcsinálható. Ez úgy nézett volna ki, hogy elmegyünk Oklahoma Citybe, ott egy óra mászkálás, körülnézés a belvárosban (azon kívül nem látszott semmi jó a Google Maps-en), majd indulás Reno-ba, ott kis kocsikázás a történelmi 66-os úton, csak hogy átvegye az ember az érzést, megnézni egy-két jól kinéző helyet és csinálni pár fényképet. Innen irány le Fort Sill-be, ahol érdemes megnézni Geronimo, a híres indiánfőnök sírját és egy tüzérségi múzeumot, ahol egy csomó löveg van kiállítva. Ez egy szép nagy karika egy napra. A terv szerint az odafelé út az I35-ös autópályán, a visszafelé út pedig az I44-en Wichita Falls-felé lett volna. Ennek a tervnek több ok miatt is csak a fele valósult meg :)

Reggel még minden a terv szerint haladt, jól gurult a bérautó, Oklahoma Citybe menet spóroltam is 25 percet egy 2.5 órás úton. 

GTA feeling. A térképnek ezen a részén még nem voltam :)

Számomra elképesztő, milyen szintű tervezést lehet ma már a Google Maps-el és társaival csinálni. Sikerült pontosan ugyan azon a helyen megállni kocsival, ahol a parkolóhelyet 1.5 éve, még az első tervezéskor kinéztem a műholdképen. 

A parkoló sarkában ott figyel egy 1930-as Ford A-Modell.

 Már a fejemben volt a környék térképe, annyit néztem régebben. Körbesétáltam a belvárost, ami szigorúan véve elég kicsi, csak mondjuk 4-5 utca széles és 4-5 utca hosszú terület. 

A Reno Avenue-n ilyet is látni. 

A belváros egész szép, igazából a pesszimista énem rosszabbra számított. Van itt hangulatos, tóra épített színpad, korcsolyapálya, mindenféle játszótér. A környék ápolt és rendezett. Láthatólag azzal a céllal építették, alakították ki így, hogy ide vonzzák az embereket (Dallasban pl. nincs ilyen). Ehhez képest, illetve a kellemes, pulóveres idő ellenére 500 méteres körzetben, hétvégén kb. 20 ember található az utcákon és a parkban. OKC kb.600.000 fős város.

A tömeg biztosan nem akadályoz meg abban, hogy közelebb menjünk az utcán elrejtett méretes üveggömb karácsonyfa díszhez. Szerintem hangulatosak ezek a nagy díszek az utcán, tök jó ötlet. 

Tetszik a díszítés. 

A zsír új, 2012-ben épült Devon Tower a legmagasabb felhőkarcoló Oklahomában. 

Szép, tiszta és hangulatos utcákon vezet a bámészkodók útja a belvárosban. 

Láttam egy embert az utcán, ugyan abban az oldalban ment mint én. Nagyon gyanús volt.
Hmmm...ahol nincs senki már az is gyanús, ha látsz valakit....

Nem néz ez ki rosszul, csak valahogy érezni a környező utcák "nyomását". Két utcányira mellettem már semmi sincsen, mintha beszorítanák a normális részeket egy kicsi helyre. Furcsa.

Egy őrült, tömeg-lövöldöző géppuskás nem sok kárt tenne itt senkiben. Nem tudom miért, de Dallas is ilyen.
Nincs ide miért eljönni, vagy mi ??

Tetszenek ezek a falfestmények. Érdemes rámutatni, hogy nincsenek "poénból" összebarmolva. Biztos az itteni grafittiseknek nincsen humorérzékük. 

Végeredményben örülök, hogy eljutottam OKC-be is, és sikerült ott kicsit körülnézni. A kis bámészkodás után 30 perccel a bér-Fordommal már El Reno útjain hasítottam. 

Isten hozott El Reno-ban !!!

Reno egy kis történelmi város a 66-os út mentén. A belvárosában sétálgatva érzik, hogy valaha szebb napokat is látott a városka. A falakról szinte folyik a vadnyugat feeling. 

Kikötött lovak az utcában. Az igazi western hangulatú épületek között önkéntelenül is elképzeli az ember, hogy mindjárt kilép pár cowboy a lengőajtón ajtón poros, drapp színű ruhában és már halljuk is a hatlövetű bal tenyérrel megforgatott tárának ciripelését. És aztán puff...puff... Ez itt a vad nyugat. 

A parányi belvárosban nehéz elkerülni a Hősök terét, ami az Amerika háborúiban elhunytaknak állít emléket. A járdán.

Az egyik látnivaló Reno-ban a Canadian County Historic Museum. Mi európaiak nem dobunk hátast az itteni dolgok korától, de azok legalább amerikaiul néznek ki, mint a westernfilmekben.

Ijesztő egyébként, hogy ez az egész westernkedés, törvénynélküliség, elmaradottság meg az indiánoskodás kb. 100-140 éve volt itt. Szerintem az itteniekben (nem csak Oklahomaiakban, hanem általában a déliekben) még mindig benne van a  dédnagyapák, esetleg üknagyapák fegyverforgató, indiánvadász szellemisége. Egyébként sokféle indián törzs élt errefelé, többek között a Cheyenne-Arapaho, Comanche és Apache indiánok.

Másik érdekesség Renoban, hogy sok helyen a falakon nagy falfestmények, úgynevezett mural-ok vannak. Ezek a hely történelméből ábrázolnak részleteket és legtöbbjük nagyon jól meg van csinálva.

Igazából ez a mural volt az egyik fő motivációm, hogy eljöjjek ide :) Milyen szuperül néz már ki :)
A mural a 66-os úton van, a Sunset drive-on.

Érdekes, hogy az önjelölt graffiti "művészek" ezeket sem barmolták össze. 

Reno belvárosában

Képes történelem a falakon

Figyelmesen járva lépten-nyomon meg lehet pillantani egy-egy muralt erre felé, vannak még a fentieken kívül is nagyon szuperek.

Amikor ezt a kirándulást terveztem még nem gondoltam, hogy majd valamikor egy év múlva Arizonában és Nevadában a 66-os úton fogom nyomni egy kabrió Mustanggal. Mivel az ikonikus út olyan vonzónak tűnt, nem akartam kihagyni a legközelebbi pontjának a meglátogatását, hiszen ez amolyan "muszály megnézni" dolog. Persze azóta mentem már rajta, de mégis egy élmény ugyan azon az úton menni több ezer kilométerre az előző helytől. Szal kigurultam még egyszer az öreg 66-osra, ami Reno mellett megy el és élveztem egy kicsit az út hangulatát.

El Reno, Oklahoma

A történelmi 66-os út. Garantált, hogy itt nem fogsz dugóba kerülni. A forgalom ma már a közeli autópályán megy.

A 66-os útról lefelé jövet elhajtottam a Fort Reno mellett, ami valaha egy katonai erődítmény volt, 1875-ben alapították és első vezetője a híres Sheridan tábornok volt.

Ezután a következő úticélom felé vettem az irányt, de akkora dugó lett Reno és OKC között, hogy közben rámesteledett az autópályán. Ennek következtében a kirándulás Fort Sill-i része törölte magát a programból. Nem lett volna nagy poén a sztár indián főnök kőhalmával fényképezkedni a sötétben, plusz a dugóban való ücsörgés közben a tüzérségi múzeum is lehúzta a rolót.

Geronimo egyébként azért érdekelt volna, mert ő volt a talán leghíresebb Apache indiánfőnök. Fiatal korában, amikor a mexikóiak (akikkel akkor éppen békében éltek) megtámadták a táborukat, megölték az anyját, feleségét, gyerekeit, ezért egész életében gyűlölte mexikóiakat. Az Apache indiánok a vezetésével egy időszakban több, mint 5000 mexikóit öltek meg, mindenkit, akit értek, és több mint 100 telepet semmisítettek meg. Rettegtek tőle a fehér emberek. Katonák és hadseregek előli szökéseiről legendák szólnak. Geronimot öreg korára nagyon megbecsülték és tisztelték, olyannyira, hogy még Theodore Roosevelt amerikai elnök beavatási szertartásán is megjelent, lóháton! Fort Sill-ben halt meg, ahol ma is látható a sírja.
Manapság az amerikai katonai ejtőernyősök hagyományosan "Geronimo" kiáltással ugranak ki a repülőből megmutatva, hogy nem félnek az ugrástól. Az Osama Bin Laden-en történő rajtaütés kódneve is Geronimo volt, amin aztán néhány indián felháborodott, ezért átnevezték az akciót.

Szóval Geronimot nem sikerült megnézni, így az I35-ös autópályán csekély négy óra megállás nélküli vezetéssel hazaröppentem bérelt Fordommal. 

Jó ez a kocsi, meg a fogyasztása, meg minden, de hogy a CD lejátszó miért nem tud a számokba belepörgetni, az 2014-ben egyszerűen felfoghatatlan. A másik....nincs benne belső világítás...... de van helyette dizájnos szemüvegtartó.....Asztem kimerevedek :) 

Louisianai kirándulás

Ismét egy jó kis túrán vagyok túl. A prof, akinek dolgozom, már régóta mondja, hogy látogassak el hozzájuk Louisiana-ba, nézzem meg az ottani labort, ahol ő volt az igazgató, és menjünk le az új, tóparti házához jetsky-zni, hajókázni meg miegymás. Már tavaly nyáron is terveztem lemenni, de akkor nem jött össze. Mivel azonban még mindenképpen el akartam jönni ide is és az USA-ban hátralévő időm már kezd a vége felé járni, nem akartam tovább halogatni a dolgot. A prof csütörtökön délben az órája után elment haza Louisiana-ba, én pedig délután kettőkor követtem őt. Ők Lafayette-ben laknak, ami Dentontól útvonaltervező szerint 6.5 óra vezetés dél-kelet felé. Az út persze valójában hosszabb, 2 megállással, tankolással, dugóval, forgalomeltereléssel, stb. 7.5 óra alatt sikerült lejutnom. A prof szép nagy házban lakik, van sok szoba, és mivel már a gyerekek nem laknak otthon, ezek "üresen" állnak. Amíg ott voltam, a fia szobáját kaptam meg, aki éppen a haditengerészetnél van, kiképzőtáborban. A prof is a Navy-nél volt, Captain rangban szerelt le, az ő apja meg vadászpilóta volt a koreai háborúban. Az egész lakásban a fal tele van akasztgatva - a Colombo filmekben látott módon - az általuk elért eredményekkel, oklevelekkel, bizonyítványokkal, saját magukról készült képekkel. Állítólag az asszony műve, dehát ki tudja. :) Szóval csütörtökön este későn értem oda, aznap már nem mentünk sehová, viszont megismertem a prof feleségét és a két tacskó kutyáját, amik ugyan eléggé ugatús hangulatban voltak az elején, de egy kis kajával sikerült megvesztegetni őket. 
Másnap - pénteken - délelőtt bementünk a laborba. 

Az autóbeálló. A Mustang GT-vel mentünk az egyetemre. Vigyázni kell vele, harapós.

Ez már a gyorsító központ. A bejáratnál rögtön a titkárnő várta valaha a belépőket, az asztal viszont már évek óta üresen áll.

Az egyik srác a UNT-ről - a mi laborunkból - kb. 2 hónapja védte meg a PhD-jét és ide jött dolgozni, vele is találkoztunklusz találkoztam még az újonnan felvett technikus sráccal, aki a világ egyik legjobb egyeteméről jött ide dolgozni két hónapja. A srác Szingapúrban is technikus volt, úgyhogy van tapasztalata a gyorsító üzemeltetésben és a vákuumrendszerekben. Sikerült beszélgetnem egy hires emberrel is, aki tulajdonképpen a mikroszonda lencsék atyja. Ő már elég idős, de jól tartja magát, még minden nap bejár dolgozni.

A folyosó a volt kollégámmal. Vele és a technikus sráccal, akit 2 hónapja vettek fel ide dolgozni, már négyre növekedett a létszám a gyorsítóközpontban. 

Egyik laborhelyiség. Van itt sok jóféle cucc, csak a bútorok harminc évesek. A rendetlenséget kb. 3 éve hagyták itt az akkor távozó utolsó emberek. Ma van egy gyenge próbálkozás a labor feltámasztására,  remélem életben tudják majd tartani. 

A gyorsító és a nyalábcsatornák - igazából a labor igen jól fel van szerelve, csak a kinézete van teljesen elhanyagolva. A betonfal, padló, plafon pl. sosem volt lefestve. 

Este elmentünk egy Blue Dog nevű étterembe vacsorázni. A hely tulajdonosa arról lett híres, hogy kék kutyákat festett, amiből meggazdagodott, majd természetesen az éttermét is erről nevezte el. 

Nem tudom, ezzel a kék kutyával hogy lehet híressé válni, de valószínűleg jó volt a PR-ja az ürgének.

A kaja ízlett mindenkinek, és nagyon rendes volt a proftól, hogy a teljes cechet állta, pedig nyolc emberre ez nem volt kis összeg.

Szombaton délelőtt visszamentünk az egyetemi kampuszra (University of Louisiana at Lafayette) és a prof körbevezetett kicsit. Ha úgy tetszik, tartottunk egy kampusz-túrát. Minden szép, zöld és ápolt, de számomra a legérdekesebb rész a mocsaras környezetet idéző Cypress Lake volt, ami a kampusz közepén van. Nevét a benne élő cypress = ciprus fákról kapta. Ez az egyetlen fatípus itt, ami megél a vízben.

Cypress Lake a UL Lafayette kampusz közepén. De nem csak a látványa miatt olyan érdekes a tó, hanem mert ....

Aligátorok élnek benne. :) 

A tó közvetlenül a kajálda/büfék mellett van. Az aligátorokat etetni tilos, állatokat ne engedjünk a vízbe. :)

Ez az egyetlen "mocsár" az USA-ban, ami egyetemi kampuszon található és nem mellesleg aligátorok élnek benne. Mivel a tó a kampusz közepén van, az aligátorokat nem hagyják nagyra megnőni. Egy bizonyos méret után kiveszik őket és elviszik egy rendes mocsárba.

Az aligátorok ma már a tóból nem tudnak kijönni, mert egy 50 centi magas tégla kerítés veszi körül a tavat, amin ők már nem tudnak átmászni. Ez azonban új dolog, nemrégen még volt, hogy kijöttek a tóból a büféhez. A fiatal aligátorok egyébként nem veszélyesek (ellentétben a krokodilokkal, amik itt nem élnek), eléggé félnek az embertől. Ha ki is jöttek, az emberek csak elhessegették őket, soha nem támadtak meg senkit. A 3-4 méteres aligátorok már más tészta, azoktól jobb távol maradni. 

Errefelé sok aligátor él szabadon, lehet őket vadászni is. A jó idő miatt itt sok embernek van az udvaron épített medencéje és bizony előfordult már, hogy reggelre egy aligátor figyelt benne. 

A kampusz túra után visszamenetünk a profhoz, ebédeltünk, majd délután elmentünk a prof új szerzeményű hétvégi házába, False River-re. Az út kb. 1 óra 40 perc volt, szóval nincs túl  közel a hely Lafayette-hez. A "nyaraló" egy jó nagy, szép, háromszintes ház, vízparton, nagyon szép helyen. A tó, aminek a partján van lényegében a Mississippi folyó része volt, amíg a meder változtatás miatt le nem vágták ezt a kanyart belőle. A tó szélessége lényegében a Mississippi szélessége, a hossza 11 mérföld, azaz kb. 18 km. 

Kilátás a saját bejáratú dokkra.

A vízállás lecsökkent az elmúlt 2 hétben, túl sekély volt a dokknál a víz, így a hajót és a jetsky-ket nem tudtuk kihozni, csak a kajakokat. Bent a tó amúgy megvan 20 méter mély is.
A prof lánya még nem tudja, hogy ebben a tóban is élnek aligátorok. Nem mondják meg neki, így nyugodtan mer rajta jetsky-zni :)

Ideális kajakozós időnk volt, 2 órát evezgettünk fel-le a volt Mississippin. A vizet egyébként az egyik oldalon folyamatosan engedik le, a másikon pedig töltik fel, szóval egy gyenge áramlás azért érezhető.

Pihi a délutáni nap fényében

Napnyugta az emeletről

Erre felé szabadon élnek kolibrik. És mint megtudtam, nagyon buknak a piros színre. Ezért a kolibri etető piros színű és cukros víz van benne, amit sárga közepű, virág alakú lyukakból tudnak felszívni. Nem ritka, hogy egyszerre 2-3 kolibri van az etető körül. Olyankor persze sosincs nálam a fényképező.

A dokk nem túl nagy, meg kell majd nagyobbítani, mert a hajó nem fér be rendesen mellé.

Vasárnap délelőtt még elmentem egyet kajakozni, majd kiszedtük a kajakokat a vízből. Már a profék is készülődtek vissza Lafayette-be, hát én is összepakoltam a cuccomat. Kb. 11 órakor elköszöntem a proftól és feleségétől, megköszöntem a szép hétvégét és a vendéglátást majd elindultam hazafelé. Persze nem egyenesen Dentonba mentem, mert ha már itt voltam, nem akartam kihagyni egy igazi mocsár meglátogatását. Még korábban az interneten találtam, hogy Lafayette mellett a Lake Martin-nál szerveznek mocsár túrákat, egy túra 1,5 óráig tart és $20-ba kerül. Na, jó, gondoltam, ez még belefér. Beültem a kocsiba és másfél óra kocsikázás után már ott is voltam a tónál. Mint kiderült, nem csak egy túra szervező cég van, hanem vagy öt, mind majdnem egymás mellett. Amelyik túraszervezőt az interneten találtam, az teherautóból dolgozik, nincs épülete. Az egyik  mellette lévőnek viszont van egy kis faháza, dokkal, hajókkal, kis bolttal, stb, szóval szervezettebbnek tűnik, mint a többiek. Úgy döntöttem, itt jelentkezek be a du. 3 órai túrára. Egyébként kb. 2 óránként mennek túrák, és több helyen is egy időben indulnak. 

A kis épület, előtte kacsát evő műanyag aligátorral

Itt legalább le lehet ülni, enni-inni, amig vár az ember. Akik ilyen túrára mennek, általában turisták, messzebbről jönnek és innen messzire mennek. Nekik jó, hogy vannak bizonyos szolgáltatások itt, a semmi közepén. 

A mocsár túra sokszemélyes motorcsónakkal megy. A banda nagy része francia turista, de volt 3 osztrák srác is, akik azért jöttek pl. Louisiana-ba, mert turistaként nem a "hagyományos" amerikai helyeket akarták megnézni. 

Ciprusokkal (cypress) teli mocsár. A mocsárról egyébként bennem az a kép élt, hogy süllyedős, embert elnyelős, sűrű sárszerű vizű, növényes-dzsumbujos terület. Ehhez képest a mocsár definíció szerint egy vegetációval sűrűn benőtt, vízzel borított terület. Ennyi. Gyakran nehéz megkülönböztetni egy tavat egy mocsártól, sokszor egyik része a másiknak. Ez a mocsár pl. a Lake Martin tó szélén található. Itt most éppen a mocsár szélén hajókázunk. A mocsárban a víz eléggé sekély, kb. térdig ér, ezért csak kis merülésű csónakkal érdemes nekivágni.

Ebben a mocsárban kb. 600-700 aligátor él. Ezen a képen is van egy jó nagy, viszont mint általában, nem olyan könnyű észrevenni.

Itt van, közelebbről. Igen, ott a farönkön.

Szép nagy, ezt már nem lenne érdemes piszkálni. Ha elkap, lehúz a víz alá, megforgat, elveszted az orientációdat, vízbe folyt, de nem esz meg azonnal, hanem berak egy üregbe, ahol hagy kicsit rohadni, mert úgy jobb ízed van...

Nem tudom mennyire láthatók a képen a ciprusok vízből tüske szerűen kiálló légzőgyökerei. Kicsit egyébként úgy néznek ki, mint az Avatar-ban a Lelkek fája.

Egyszer a csónak bal elejében nagy húúgatás és mutogatás tört. Mint kiderült, a csónak mellett másfél méterrel egy kb. 3 méteres aligátor figyelt, félig egy fa köré csavarodva. Amint meglátott minket, vagy meghallotta a visongást, azonnal lemerült. Ez a kép már a pár perccel későbbi a felmerülésekor készült és már csak a feje látszik rajta. Nem volt olyan félős, szem úszott el, nem ment messzire. Ez után még lemerült egyszer, de a csónak körül maradt. Egyébként lehet látni merre mozog a víz alatt, mert valamiért buborékol a víz amerre jár. Egyébként egy levegővel 15-30 percig képes lent maradni. A mély vizet nem szeretik, ezért nem mennek ki a tóra, csak a mocsárban maradnak, ami itt eléggé sekély. Pár helyen akár egy kenu alja neki is tud menni, ami meg is történt a kollégámmal.  A kenu egyik oldalán egy 4 méteres aligátor farka, a másik oldalán a feje csapott ki a vízből. :)

Nyugdíjas női kommandó az aligátorosban. Az utolsó annyira nem tudott evezni, hogy majdnem neki ment a csónakunknak, valahogy még oldalazva is sikerült neki haladnia, mire nagy nehezen kikerült minket. 

Túracsónak egy másik járható ösvényen

Az év bizonyos szakában rengeteg kacsa érkezik a tóra. Ekkor persze a kacsavadászat is beindul. A vadászok a háttérben lévő épített búvóhelyre beállnak csónakkal és onnan lőnek a kacsákra, aztán a tavon kutyával szedetik össze őket. A képen látható kacsák mind csali, műanyagból vannak.

A mocsár szélének látképe a tóról. 

A ciprusok ágai tele vannak ilyen róluk lelógó izékkel. Ezek az izék tulajdonképpen növények, spanyol mohának (Spanish moss) hívják őket, és életben maradásukhoz mindössze napfény és esővíz szükséges. Ez a két feltétel a képen látható mohának is adott, ezért évek óta éldegél a villanydróton. Hé, amúgy ez nem Pompom véletlenül? 

Kamion pihenőhely egy benzinkútnál valahol Louisiana-ban.

Louisiana klímája egyébként szubtrópusi, szinte minden nap esik egy kicsit az eső, aztán meg kisüt a nap és nagyon párás-meleg az idő. A sok eső miatt a föld viszont eléggé elvan ázva és ez hatással van egy csomó dologra, például a temetkezési szokásokra. A talaj nagy víztartalma miatt ha itt valakit csak úgy koporsóban eltemetnek, akkor a koporsó fellebeg, felúszik a felszínre. Ennek megelőzése érdekében a koporsókat speciális beton fiókokba/építményekbe teszik, ami egyedi jelleget kölcsönöz az itteni temetőknek, szinte minden sír egy kis kripta.

Az USA-ban általában a filmekből ismert módon csak egy névtábla van a fűbe helyezve a sír fölött. Ez a módszer itt nem működne.

Másik érdekességként érdemes megemlíteni a Cajun (kédzsön) -öket. Tulajdonképpen egy etnikai csoportról van szó, aminek tagjai legfőképpen Louisianában élnek és máig napig (kicsit módosított, amerikaiasodott) franciául beszélnek. A népcsoport Kanada francia részéről lett elzavarva pár száz évvel ezelőtt és levándoroltak a mai Louisiana déli részéig, ahol aztán letelepedtek. A cajun-ok máig ápolják hagyományaikat, fesztiválokat szerveznek, megvan a saját konyhakultúrájuk, stb. Egyes városokban mindenhol, de még New Orleans egyes részein is az utcanévtáblák is franciául vannak. A francia nyelv pedig annyira használatban van, hogy egyes helyeken általános dolog, hogy a gyerek >nem beszél angolul< amíg iskolába nem megy. Az iskolában pedig kötelezően tanítják a francia nyelvet....pont úgy mint itt mifelénk a spanyolt :)