Ma elég jó idő volt, 24 Celsius fok árnyékban :) ugyhogy a szomszéd sráccal bementünk Dallasba kicsit turistáskodni.
Az első hely, amit megnéztünk a The Sixth Floor Museum volt.
John F. Kennedy, az USA 35. elnöke, aki többek között megoldotta a kubai rakétaválságot, aláírta az oroszokkal az atomcsend egyezményt, meghírdette az ember holdarszállásának programját, stb. |
Az USA elnöke 1693-ban John F Kennedy volt, aki az újraválasztási körútja keretében Texasba, Dallasba is ellátogatott. Általában szerették az emberek, nagyon közvetlen ember volt.
Szóval a dallasi útja során minden rendben ment,
mígnem az elnöki limuzin ráfordult a Houston street-ről az Elm utcára. Ekkor (1963 november 22.-én 12:30-kor) az elnököt két lövés érte
az első a hátán ment be és a torkán jött ki, a második a takóján ment be és a koponyája jobb felső részén jött ki, széttörve azt.
A vizsgálatok szerint a lövéseket Lee Harvey Oswald adta le abból a bizonyos hatodik emeleti könyvraktárnak az ablakából.
A mai kilátás az ablakból a gyilkosság helyszínére. A két találat helyét ma az úttesten két X jelzi. Nemtom mennyire nagyítható a kép, de mindkettő rajta van és látszik is. |
Egyesek szerint négy lövés volt, abből hármat Oswald adott le, de az első nem talált, a negyediket pedig egy másik fegyeres a Dealey Plaza füves dombjáról.
A Dealey Plaza füves dombja, egyesek szerint innen is lőtt valaki, ettől a betonizétől. A könyvraktár innen jobbra esik, a találatok helyszíne pedig majdnem pont mögöttem van pár méterrel. |
Az ujjamat figyeljétek, ott nincs X. A táskám aljánál viszont van: ) |
puff |
A hatodik emeleti ablak az épület jobb sarkán és a füves domb. |
Ez is ott van. |
Ez amúgy a belváros.
Ebben a két épületben is volt Ewing iroda a Dallas c. filmsorozatban.
Az az irodaház, ami sokáig jelenítette meg a Ewing olajtársaaság épületét, a jobb oldalon van elbújva az egyik épület mögött.
A múzeum után elmentünk a Dallas World Aquariumba, elég szépen meg van csinálva, vannak benne érdekes dolgok.
Jól meg van csinálva. |
Mit szólnál a hüvelykujjamhoz, haver? |
Belvárosi utcakép. Ember sehol itt sem. |
A dallasi villanyos. Nuku pípöl. Igaz húsvét van, lehet azért. |
Ekkor már kb. 5 óra volt, eléggé megéheztünk, beültünk valahová kajálni egyet.
Fegyvert azt nem lehet behozni, aszongya az írás. |
Simon, háttérben a bárpultal. |
Az áldozat. |
Kellems Húsvéti Ünnepeket mindenkinek, aki ezt olvassa! Aki nem olvassa, annak is! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése