2013. május 5., vasárnap

Első Fort Worth-i kirándulás

Újra itt ezúttal egy leginkább képes bejegyzéssel. Tegnap és tegnap előtt sok szép és érdekes dolgot láttunk, sok fotót készítettünk. A mondás szerint 1 kép többet ér 1000 szónál, tehát akkor az alábbi 48 kép többet ér 48 000 szónál, annyit meg amúgy sem akarnék írni :) 

Tegnap (pénteken) este elmentünk sétálni Dentonban a Texas Woman's University (Texasi Női Egyetem) kampuszára. Nem voltam még én sem ott, annyit tudtam róla, hogy a város legmagasabb épületei a TWU kolijai. Manapság egyébként (1994 óta) már férfiakat is felvesznek, de azok szerintem csak kalandvágyból járnak oda. A kampusza nagyon szép ápolt, szép épületekkel és mégszebb parkokkal. 

A TWU egyik sétánya

A TWU egyik parkja esti fényben
  
Szombatra egy Fort Worth-i programot szerveztem. Az első állomásunk a Kimbell Art Museum volt.




 A földszintre a belépő ingyenes volt, de ott csak pár szobor meg cserépedény volt kiállítva, közte inka, mexikói, kínai, olasz, francia darabok, több száz vagy éppen több ezer évesek. Szerintem érdekes volt.  Az emeletem egy kortárs agyagszobor kiállítás volt, amire közös megegyezéssel nem voltunk kíváncsiak, úgyhogy inkább a környéken sétáltunk kicsit, mert hamarosan indulni kellett tovább a következő helyszínre. 


Séta közben láttuk az utcán parkolni ezt a járgányt. Tiszta rozsda, meg ezer színű, ütött-kopott, de a króm felni az alatta van.  Minden esetre hangulatot teremt. 

Kilátás Fort Worth belvárosára

Sok errefelé a motoros hely. Eddig csak Harley-kat láttunk.

A leglátogatottabb turista helytől 50 méterre a parkolás napi $3, azaz kevesebb, mint 700 HUF egész napra.  

Cowboy-ok minden felé. 

Fort Worth egyik testvérvárosa Budapest. Kb. 9083 kilométerre vagyunk tőle. :)


Filmekből ismerős nevek a büszkeség csillagokon. 

Postakocsi




Állatvásár, múzeum is üzemel benne. 

A marhahajtás az utcán népszerű turista látványosság


Épen befut a régi stílusú piros vonat

Böbmöl a zene belőle


Kezdődik a marhahajtás

Már jönnek is

Maga a hajtás elég rövid, de nagyon élveztük.


A Dallasban ide járt pl. az öreg Jock és Jockey marhákat venni. 


Butch Cassidy és a Sundance kölyök. A filmben Paul Newman és Robert Redford játszották őket. Ezek a plakátok itt viszont igaziak. 

Fegyverek az 1800-as évekből

Egyik kedvencünk a bölényszarvakból készült indián szék. 

Texas longhorn - Texasi hosszúszarvú, Texas jelképe aukcióra vár

A stock yards karámjai, háttérben a magas házak

Ellenfényben

Vadnyugati hangulatú városrész...

...Porshe Spider-rel fűszerezve.

Haha, tök jó! :)

Kalap bolt - részlet, az árak kb. $25 - $200. A drága kalapok is szalmából készülnek, de valamilyen védő műanyag bevonat van rajtuk. Szerintem gagyiul néznek ki. Ami nekem tetszik, az a keményített posztó kalap. 

Rengeteg nyerget is lehet itt venni, de az áruk is megvan. Ezeknek pl. darabja $6800,  mai árfolyamon több, mint 1,5 millió forint. És még kell alá egy ló. 

Van kézzel készített bőrcsizma is, 330 000 HUF-ért. Nem láttam olcsóbbat. 


Hozzák a lovakat a Stock yards-hoz

Hintókázni is lehetett :)


Estére bementünk Billy Bob híres kocsmájába, ami az állításuk szerint a világ legnagyobb Honky tonk-ja, country zenés, táncos szórakozó helye. 

Billy Bob's, a leghíresebb krimó
Vannak bent nagy színpadok, kajáldák, táncterek, ajándékboltok, billiárd asztalok és rodeo aréna is. A falak tele vannak híres zenészek kéz és egyéb testrész lenyomataival, akik megfordultak Billy Bobnál. Legtöbbjük country énekes így európában - legálabbis a számunkra - eléggé ismeretlenek. Össz-visz két ismerős nevet találtunk, LeAnn Rhimes-ét és Real McCoy-ét. 

LeeAnn Rhimes balra, Real McCoy jobbra

De mit énekel LeeAnn Rhimes?



És Real McCoy?


Ez utóbbinak volt sok ismert száma a 90-es évek végén, az előbbi inkább csak a Sakáltanya c. film betétdaláról ismert (legalábbis a számomra). 

A rodeo bejárata mellett a falon körben ki vannak téve a híres Cowboyok nevei/képei. 

Akik szőrén ülik meg a bikát


És az aréna, a bika "lovaglás" helyszíne

Felkészülés az indításra
A videót a rodeórol valamiért nem akarja feltölteni, úgyhogy az sajnos most kimarad. :(

Billy Bobtól már sötétben sétáltunk vissza a kocsihoz, közben csináltunk még pár képet. 

Esti fényben

Tűzoltóótó áll a Stock Yards előtt

Éééééésss indulás haza Dentonba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése