Hoover-gát, 66-os út, Grand Canyon

Ez a bejegyzés az előző, Las Vegas-i folytatása. Az előző posztban a történetet ott hagytam abba, hogy Vegasban vagyunk és egy fárasztó városnézős nap után a Stratosphere torony tetejéről még lőttünk pár képet az éjszakai Vegasról, aztán irány aludni. Muszáj volt pihenni, mert következő nap - vasárnap - hosszú út állt előttünk. 

Még Dentonból foglaltam egy kocsit, amire a további programokhoz volt szükségünk. A foglalásnál az ár volt a döntő szempont, lényegében a legolcsóbb kocsit akartuk kibérelni. Ezen kívül az egyetlen kitétel az volt, hogy a reptéren vegyük fel LV-ban vasárnap reggel 9:30-kor és Los Angelesben a LAX reptéren adjuk le kedden du 5:30-kor. Mindenféle internetes böngészés és árajánlatok összehasonlítása után (expedia, priceline, és társaik) a legolcsóbbnak minden közül a Firefly kölcsönző kompakt kategóriába eső Kia Rio-ja bizonyult. Haverom utánanézett neten a kölcsönzőről írt véleményeknek. Egy csomó lehúzó véleményt talált, és hogy mennyire rossz állapotú kocsikat kaptak emberek, nem fogott a fék, sőt még le is robbantak vele a semmi közepén, stb. Mivel majdnem utolsó pillanatban foglaltam, review-k olvasgatására már nem volt időm. Ő meg jól fülembe ültette a bogarat, úgyhogy mire odamentünk, már rendesen aggódtam az átveendő roncs miatt... Merthát ugye senki sem akar egy szétgyilkolt Kia Rioval (meg amúgy semmivel sem) lerobbanni a Mojave sivatag kellős közepén. 

A kölcsönzőbe a helyi busszal mentünk ki, amire még érvényes volt a tegnap vett 24 órás jegy. Épp előző nap beszéltünk a magyar buszgyártásról és mondtam haveromnak, hogy még régebben olvastam valahol, hogy valahová Amerikába importáltak buszokat Magyarországról. Akkor kigugliztam, és a helyzet az, hogy az elmúlt években több száz, Magyarországon gyártott, NABI márkájú buszt exportáltunk Amerikába, Floridába, Los Angelesbe, stb. Szóval ülünk a reptérre menő járaton, amikor egyszer a cimbi azt, mondja, "Nézd már, NABI!". 

Azta, micsoda meglepetés! Ezeket Kaposváron gyártották!
A NABI amúgy North American Bus Industries Rt röviditése, a céget pár éve megvették az amerikaiak.

Hát így esett, hogy Las Vegasban magyar busszal mentünk a repülőtérre :)

Az autókölcsönzőknél leszállva még vetettünk pár utolsó pillantást a buszra és elindultunk a kölcsönző felé. Amikor odamentünk az autókölcsönzőben a pultnál ülő fickóhoz, odaadtam neki a foglalásos papírokat, amiket még otthon előre kinyomtattam. Néz össze vissza, nyomkodja a számítógépet, és azt mondja, hogy látja, hogy mire szól a foglalás és nagyon sajnálja,  de olyan kocsija már nincsen. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Az egyetlen dolog, amit tud már csak adni az ...... Ford Mustang Convertible (magyarul kabrió). Hát majdnem elröhögtem magam, ekkora piszkos mákot, azt a mindenit neki! Próbáltam nem láttatni, hogy mennyire örülök a rossz hírnek, és szigorú nézés kíséretében kicsit még fel is voltam háborodva. De azért valahogy nem kezdtünk el kardoskodni, hogy mi márpedig a Kia Rio-t akarjuk, és nem érdekel, kerítsenek egyet, stb., mert még a végén áthoznak egyet a szomszéd kölcsönzőből. Úgyhogy próbáltuk a kitörő röhögést bent tartani és csendesen beletörődtünk a sorsunkba. Kisebb beszélgetés után sikerült elérni, hogy a Mustangot megkapjuk Kia Rio árban, merthát az ár le volt fixálva, az meg nem a mi hibánk, hogy nincs itt a lefoglalt kocsi. Ha meg csak Mustang van, arról mi nem tehetünk, akkor adjanak Mustangot !!! Nem ?! Adtak ! :)  

Hát emlékszem mit éreztem, amikor a parkolóba kimenve ez a látvány fogadott.... WWWÁÁÁÁÁÁÁ :D

Haverom azt mondta, nem akar extrát fizetni, azért hogy őt is felvegyük a sofőr-listára ($30 lett volna 3 napra), így az autót én vezettem végig a 3 nap alatt. A bérlés amúgy összesen, full biztosítással együtt kb. $270 -ba került. Egyébként már régóta szerettem volna kipróbálni egy Ford Mustangot, de nem volt ismerősöm, akinek lett volna. Olyanról meg álmodni sem mertem, hogy én Mustang kabriót vezessek, főleg nem úgy, hogy nem csak 100 métert gurulok vele valami parkolóban, miközben a tulajdonosnak meg remeg a lába. Úgy tűnik, megadatott, hogy 3 napig hajtottam és vagy 1600 km-t bele is tettem ebbe a gépcsodába. És milyen helyeken, és hol !?! ÁÁÁÁ, ezt soha nem fogom elfelejteni !!! :)

MUSTANG :) , Kaliforniai rendszám :) tető lent :) Asszem pár napig most vagányság lesz ! :P

Első méterek - itt még az autóbérlő hely parkolójában várunk a sorunkra, hogy kiengedjenek

Első utunk rögtön egy amerikai stílusú kajahelyre (inkább mondanám bárnak) vezetett, ahol olyan amerikaiasan a pultnál elköltöttük a reggelinket, miközben a pultossal beszélgettünk, aki a filmekben látott módon sokszor a pultot törölgette. De tényleg, Európában miért nem látni ilyet? Miért kell itt állandóan a pultot törölgetni? Nem tiszta, vagy mi? - csak eszembe jutott. :) Miután végeztünk, jóllakottan beugrottunk a Mustangba, és irány az első célpont.

Kb. 45 perc kocsikázás után megérkeztünk a Hoover-gáthoz, ami Las Vegastól kb. kelet felé van, és pontosan útba esik a Grand Canyonba menet.  A gát nem más, mint a Colorado folyót felduzzasztó hatalmas vízi erőmű, ami annyi energiát termel, mint a paksi atomerőmű. Az építmény 1936-ban készült el, 221 méter magas, 379 méter hosszú, a talpánál 200 méter széles (!!!) tömör beton, és napjainkban is az 1936-os áramfejlesztő turbinákkal működik. A megépítéséhez annyi betont használtak fel, hogy abból kb. 4800 km (!!!) autópályát meg lehetne építeni.

21 000 ember építette fel egy jó kis szélcsendes völgyben, a Mojave sivatag amúgy is iszonyatos melegében. Jópáran meg is haltak persze. 

De amellett, hogy nemzeti jelkép lett, stratégiai fontosságú a tágabb környezete (Arizona, Nevada és Kalifornia) édesvíz és villamos energia ellátásában. Éppen ezért nagy bajok esetén lezárják a forgalom/látogatók elől és katonai őrizetet kap.

A gát pontosan Nevada és Arizona határán van, a határvonal átmegy a gáton.
Ahol éppen állunk, az technikailag még Nevada, de az emberek a híd közepén túl már Arizonában vannak.

Ma még máshol is fogjuk látni a Colorado folyót. Érdemes megnézni a hegyeken az élővilágot. Ez a sivatag. 

Érdekes, mennyire jól elkülönül egymástól a két kőzetréteg.

Itt játszódik a Transformers film pár jelenete. ÉÉÉÉ, benne vagyok a Transformersben is! ... bár ahhoz stílszerűen egy sárga Camaro-val kellett volna jönni. 

Nembaj, mi most a Mustanggal mentünk át a Hoover-gáton.

A gát akkora, hogy ha rajta vagy, nincs az a látószög, amivel rendesen lepanorámázhatnád. De a két széle azért benne van :)

Póker hasonlattal élve, ha egy Tower Bridge-es kép mondjuk egy sorral egyenértékű, akkor ez a kép itt legalább egy flöss.

Szerintem amúgy a Hoover-gát nem egy nagy durranás, csak egy gát, egy rakás beton, és a kiállítás része sem volt valami érdekfeszítő. Nem nagyon csikolt, hogy végignézzem a kirakott, amúgy nem túl sok és nem túl érdekes plakátot és kiállítási tárgyat, pedig fizikus lévén még akár érdekelhetne is. Emlékszem a Paksi Atomerőműben hogy pislogtam, amikor ott körbevittek minket, de ahhoz képest ez itt bonyolultságban nulla, csak egy jó nagy bicikli dinamó bebetonozva.  

Miután kellően kinézegettük magunkat, tovább indultunk a Grand Canyon felé. 

Közeledünk

Kabriót vezetni egyébként nem is mindig olyan felhőtlen dolog, lényegében ideális-közeli körülmények kellenek hozzá. Nemcsak az eső, de a nagy napsütés sem jó. Mivel nincs tető, állandóan a szemedbe süt a nap, ezért baseball sapka viselése ajánlott. Arról már ne is beszéljünk, hogy kabriózni jó időben, hosszú úton csak úgy lehet, ha be vagy kenve naptejjel, mert egyébként pár órás vezetés alatt szétégsz. Nem árt egy térd alatt érő nadrág sem, hogy ne a combod piruljon. Kabriózni jó rövid úton városban, de autópályán már túl zajos, és hiába fúj rád a klíma, érthető okokból te mégis izzadsz a napon. Hát ilyeneket kell elviselni annak, akinek "nincs pénze tetőre" ( - Csoki, Üvegtigris 3).  Ezek fényében 50 faktoros naptejjel bekenve, baseball sapkában, félhosszú gatyában, pár óra barnulás után felhúzott telővel suhantunk az arizonai sivatagban.

Utunk során több hosszabb szakaszon is a történelmi 66-os úton haladtunk. Ez hol egybe esik, hol elválik az I40-es autópályától (majd később Kalifornia felé menet az I15-ös autópályától). A 66-os út a világ leghíresebb országútja, világszerte jelképpé vált. De miért is?

Történelmi 66-os út, Arizona

Az USA-ban a '30-as években kialakult egy nagy gazdasági válság, amit azóta csak Great Depression-ként emlegetnek. Ennek egyik oka, hogy viszonylag hirtelen, sokáig tartó, nagy szárazság és elsivatagosodás következett be több középső és déli államban, aminek következtében a mezőgazdasági termelés jelentősen visszaesett. Emellett ráadásul az ipari termelés is megrottyant, pl. autógyártás az északi városokban. USA-szerte egy csomó embernek hamar komoly megélhetési problémái lettek. Kaliforniában ebben az időben ugyanakkor jól ment a földművelés, farmerkedés és ez biztatóan hangzott a nehéz sorsra jutott emberek számára. Ezen felbuzdulva, mindenüket hátrahagyva, értékeiket egy kocsiba vagy egy teherautóba bepakolva tömegek indultak nagy utazásra a nemrégiben megépített 66-os úton a jobb élet reményében, a napfényes Kalifornia felé. A 66-os út innen eredően a nagy utazást, egy jobb élet reményét és a szabadságot jelképezi. Mivel az út elég hosszú is volt, sokáig is tartott (a '30-as években vagyunk), így az előbbiekhez talán még a nagy kaland érzése, új élmények, és a világlátás is társul. A 66-os út mondhatni átszeli az USA-t, Chicago-t és Los Angelest köti össze 3900 km hosszan. És egyébként több szakaszban épült meg.

Tankolás közben az út túloldalán ezt az épületet vettük észre. Úgy látszik, a vadnyugat még mindig itt van körülöttünk. 

A nagy depresszió idején nagy volt a forgalom a 66-os országúton, ami vonzotta a kisvállalkozásokat. Éttermek és mindenféle szolgáltató helyek települtek az út mellé, sőt, rendesen városok épültek fel, amiket mindet az út, illetve a rajta haladó nagy forgalom tartott el. Az egyik ilyen kisváros Williams, Arizonában. Éppen a 66-oson mentünk, amikor haverom észrevette a Williams város táblát, és mondta, hogy nézzünk már be a városba, mert látta a tévében és hogy milyen cool kis hely. Hát, őszintén szólva, nagyon örülök, hogy bementünk, mert az igazi, hamisítatlan, 60-as évek Amerikája tárult ott elénk.

Üdv látogató!

Azt az érzést nem lehet elmondani, azt az atmoszférát leírni, ami ott van. Gyönyörű kis hely a 66-os úton, ahol a történelem kis szelete megőrződött működő állapotában. Régi, máig napig családi  tulajdonú éttermek, amilyeneket már jóformán csak a filmekben látni, a régi dekoráció, falfestések és reklámtáblák, a régi Amerika szabadsága mind befagytak itt az időbe. Olyan romantikusnak tűnik az egész hely, pedig csak néhány évtizednyi múltra tekint vissza.

Szinte csak filmekben látni ilyen helyeket. 

Mint korábban említettem, a 66-os út országút. Egy idő után elkezdődtek viszont az autópálya építések, és ahogy elkészült a 66-os út nyomvonalát nagyjából követő I40-es autópálya, a forgalom a 66-oson úton hirtelen töredékére csökkent. Ennek következtében az út menti vállalkozások elkezdtek haldokolni, az átmenő forgalomra épült városok tönkrementek, az emberek elköltöztek. Nem volt tovább megélhetés. Kevés kisváros maradt csak meg, és ezeknek az életét még mindig a turizmus határozza meg. Ma már a történelmi 66-os úton jóformán csak turista forgalom van, csak ők térnek le az autópályáról, hogy olyan igazi gyöngyszem kisvárosokat nézzenek meg, mint Williams. Néha azonban az I40-es és a 66-os út ugyanazon a nyomvonalon megy. 

Közben a másik oldalban leparkolt valaki...egy 1959-es Ford Thunderbird-öt ! Hát ez eszméletlen!!!

Van itt mindenféle turistacsalogató dolog. Ebbe az ajándék boltba beugrottunk.

A 66-os út puszta jelenléte itt a fő attrakció

Még mielőtt tovább indultunk volna, beültünk egy régi, igazi családi étterembe enni egy igazi amerikai palacsintát, epres öntettel, és az elmaradhatatlan juhar sziruppal. 

Szerintem mondanom sem kell, milyen volt :) 

Az amerikai palacsinta amúgy nem olyan, mint a magyar, hanem majdnem pizzatészta vastagságú, ezért max. kettőt vagy hármat esznek belőle, és nincs sem összetekerve sem megtöltve. Általában nem eszik magában, hanem tipikus kiegészítője pl. a tojásrántotta sült bacon-nel. Kiadós reggeli lenne így délután, azt hiszem. Ennyit viszont már nem nagyon bírtunk volna megenni, úgyhogy mi csak a palacsintát kértük.

Éppen elhagyjuk Williamst. Még mindig nincs közel a cél.

Valószínűleg ezért Amerikában kezdték el fejleszteni az okos autókat. Próbálnának csak meg Debrecen és Nyiregyháza között, a 4-esen végigmenni.
Az ott a hegy bal oldalán egy - Amerikában oly gyakori - wild fire, szabadon terjedő tűz / futótűz. Elég nagy területen éghet a növényzet. Megnézzük közelebbről?

És megérkeztünk a Grand Canyon Nemzeti Parkba. A beugró asszem $10 volt.

Tényleg egyedülálló látvány

Több kilátópont is van az utak mellett, ahol csak megállsz és nézelődhetsz. A legjobb helyekre viszont csak szervezett keretek között, busszal lehet bemenni. Erről többet a látogató központban lehet megtudni. 

A látvány busz nélkül is lenyűgöző

A képen látszik, hogy már nyúlnak az árnyékok. Igazából elég későn értünk oda, szóval a nézelődést viszonylag gyorsra kellett fogni, mivel nem akartunk "Grand Canyon éjszaka" témájú képeket készíteni. 

A Grand Canyonos kirándulás Las Vegasból egy teljes napi program. Vagy 5 óra az út oda is és vissza is, plusz ott is kell lenni, plusz egyéb programok, pl. Williams. Ha reggel indulsz, ígyis-úgyis estére érsz vissza. (Mi speciel hajnal 1 után voltunk megint LV-ban.)

Indulnak Las Vegasból szervezett buszos utak is ide. Az utcán sétálva sok helyen befizethetünk egyre, az ára $100 körül van.

Ha viszont van rá kb. $320-unk fejenként, akkor akár helikopterrel is eljöhetünk kanyont nézni pár órára. A helikopter leszáll velünk a kanyonban, ahol enni és inni is lehet, valamint persze képeket csinálni. A helikopter túrák legtöbbje a West Rim-re megy, a kanyon nyugati részére, mert az sokkal közelebb van, kocsival is csak 2.5 óra az 5 helyett. A tapasztaltak viszont azt mondják, a West Rim-re csak az megy, akit átvágtak, mert ott sokkal kevesebbet látni, mint a South, a North vagy az East Rim-en. Mi a South Rim-re mentünk, a kanyon déli részére.  A Vegashoz közeli West Rim-en van amúgy az a híres, üveg aljú, kanyon fölé kinyúló kilátó, amit sokszor látni a tévében. A West Rim máig napig a Hualapai indián törzs tulajdonában van, az indián rezervátum itt terül el kb. 500 000 hektáron. 

A Colorado folyó 440 km hosszan, megyényi méretben, kb. 10 Budapestnyi területen vágta a sziklákba a Grand Canyont, így az többé-kevésbé követi a folyó nyomvonalát. 

A bozóttűz füstje már észrevehető ...

...majd lassan kezdi ellepni a kanyont.

Suhan a Mustang a Grand Canyon National Park-ban

5-10 perc kocsikázás után egy másik kilátóponton vagyunk

Na arra sem számítottam, hogy egy ilyen helyen, egy sziklaperemen ülve fogom ma a naplementét végignézni.

Haversrác aggódva kiabált oda: "Vigyázz Szabi, le ne ess! Nálad van a Mustang kulcs!"

Mivel közben ránk esteledett, elindultunk haza. Több, mint 5 óra repült el hamar, miközben az autópályán hasítottuk az Arizonai/Nevadai levegőt.

Nem estem le sem én, sem a kulcs, a ló viszont megéhezett. Etetni kell.

Las Vegasba visszaérve nem hagyhattuk ki, hogy a kivilágított Strip-en ne menjünk végig leengedett tetővel. Több, mint harminc fok volt, de végre nem sütött a nap. Jó kis kabriózós idő. 

Egy hosszú nap és tizenegynéhány óra vezetés után megyünk visszafelé a Stratosphere hotellbe. Holnap indulás Los Angelesbe! Az is micsoda nap lesz! :)