2013. január 30., szerda

Ismét semmi

Az elmúlt napokban ismét nem történt semmi említésre méltó. Jelenleg kivárásra játszom, az a cél, hogy vegyek egy kocsit. Mivel jól kiköltekeztem ebben a hónapban, ezért úgy döntöttem, ezzel megvárom az első fizut, ami most pénteken lesz esedékes. Mivel már van amerikai bankszámlám, arra fogom kapni. Asszem a bankszámla nyitásról még nem írtam, de nincs is sok írnivaló róla. Tulajdonképpen semmi nem kell hozzá, csak személyesen befáradni és pár alap papírt kitölteni személyesen. A rendes bankkártyát postán küldik ki pár hét múlva, de a helyszínen adnak egy azonnal használható ideiglenes plasztik kártyát. Persze ez csak debit kártya, a credit kártyához SSN kell. Az SSN-em (itt ez kb. a TB szám) meg még nincs meg, probléma volt az igénylésnél. A rendszerben még nem frissítették az  állapotom, így hiába igényeltem január 7.-én, 2.5 héttel később vissza kellett menni ismét megigényelni. Az ügyintéző azt mondta, SSN-t az országba való belépéstől számított 10. nap után szoktak igényelni pont az ilyen problémák elkerülése végett. Ezzel sem lehet nagyon kapkodni. Most remélem, minden rendben lesz, és az ígéretnek megfelelően 7-10 nap múlva megkapom postán. 
Egyébként az ügyintézés itt úgy megy, hogy húzni kell egy számot, és várni. amíg valamelyik ügyintéző el nem kezd kiabálni, hogy "Az A34-es jöjjön a 3-as ablakhoz.". Ez az ügyfélhívó rendszer. Nyilván a sok bamba ember ott ül, nem figyel, van akinek 3x kell kiabálni: "Utolsó figyelmeztetés, az A34.......". Vannak hátsó irodák, ahonnan személyesen jön ki a váróba az ügyintéző és mosolyogva hívja be az ügyfeleket, és a végén kikíséri őket. Kicsit ez is mintha visszalépés lenne az időben. Az ügyintézés hangneme az viszont kellemesebb, mint otthon, legalábbis én annak érzem.    


Más. A múltkor beírtam fészbúkra, hogy január 24.én 23 fok volt. Azóta az elmúlt 2-3 napban 19.1 Celsius alá nem ment a hőmérséklet, éjszaka sem, rendesen meleg van, nappal 24 fok, párás a levegő. Jó szolgálatot tesz az otthonról hozott külső-belső hőmérő. Tegnap reggel 7-kor kint 20 fok volt, és tiszta víz volt minden, pedig nem is esett az eső. Kicsapódott a pára. 

Ma viszont pl. esett az eső, ha pedig esik, akkor azonnal megmutatkoznak az esővíz elvezetésével kapcsolatos gondok. A csatornaszem ritka, mint a fehér holló, ezzel szemben az utak úgy vannak kialakítva, hogy elvezessék a vizet az épületektől. Ezért ha esik az eső, az úton biztosan hömpölyög a víz, ami valószínűleg csak engem, az egyetlen gyalogost zavar. Szóval amikor a CNN-en mutatják, hogy valahol akkora eső volt, hogy bokáig meg térdig áll a víz az utcán, akkor az az amerikaiak hülyesége miatt van, nem a nagy eső miatt. Európa rulez!

Köpködés is mindig feljön. Valamelyik nap mentem hazafelé, és pont egy sorház ajtajai előtt mentem el. Egyszer hirtelen az egyik ajtót feltépi valaki, srác kihajol, köp egy nagyot (aka csulázik egyet), visszacsapja az ajtót. Ejha, mondom, biztos kihajolt megnézni, van-e kint pzs, csak nem volt. Ekkor elkezdtem nézni a járdát, és valóban megfigyelhetők rajta a csiga által húzott nyálkacsíkra emlékeztető humán eredetű foltok. Szép is a biológia!

Számomra még mindig elképesztő ez a fából építkezés. Szerintem ha az esőerdőket kivágják, az valószínűleg az amerikaiak lelkén fog száradni.

Itt épül a háromszintes Amerika.



Pár hét múlva már ilyen jól fog kinézni. A környezet azért sokat dob rajta.
Ez is nagyon amerikai. 

 Képzeljük el ugyan ezt Magyarországon magyar zászlókkal. Mire gondolnánk, mi van ott? 


Ja, és majd elfelejtettem, a múltkor csináltam fényképet a barackos-sajtos csirkemellről, amit óriási logisztikával összehoztam. A kép lehet némi magyarázatra szorul, az egyik hús borsos, a másik fikhagymás, a harmadik barackos. Íme:

Barackos-sajtos csirkemell: Barackot azt elfelejtettem venni, akkor meg már sajtot sem tettem rá. Még jó, hogy csirkét azért hoztam. 

A nap mottója tehát az is lehetne, hogy "Nincs itthon sonka, pedig meghívnálak egy sonkás tojásra, ha lenne itthon tojás.".


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése