Szombaton átmentünk a szomszéd államba, Oklahomába kicsit kirándulni. Nem volt valami jó idő, úgyhogy kicsit aggódtam, hogy nehogy elmosson minket az eső, de az időjós tűrhető időt mondott. Az oklahomai államhatár 50 km, kb. 40 perc kocsival. Itt az államhatáron nincsen semmilyen ellenőrzés, észre sem lehet venni, csak egy bokorba volt kitéve egy kőtáblára vésve, hogy Oklahoma. Az út errefelé is jó, lehet haladni az autópályán, ami természetesen nem fizetős. Eddig itt láttam a legnagyobb megengedett sebességet, ami 80 mph volt, azaz kb. 130 km/h, de általában csak 75 mph-val szabad haladni. Az emberek általában betartják a sebességhatárokat, de azért sokan vannak, akik kicsit tűllépik. Érdekes, hogy szinte nincs is rendőri jelenlét az autópályákon vagy mellettük, nincsenek kamerák sem, hogy szétbüntessék a népet. Egyébként Dallas felé sincsenek, pedig ott lehetne kaszálni az ötsávos pályákon. Állítólag néha mérnek, de pl. Texasban az a jellemző, hogy ha valamit csináltál, akkor a rendőr utánad jön. A fénykép küldözgetés eléggé ritka.
Mára két célpontunk volt, az első a Texas-Oklahoma határán lévő kaszinók meglátogatása. Texasban ezek be vannak tiltva, ezért rögtön a határ mellett az "óki" oldalon egy óriási kaszinótömböt építettek fel, közvetlen az út mellé.
|
Winstar World Casino |
A komplexum jellegzetessége, hogy a külső homlokzat híres épületeket formáz. Bár a méretek a valódiaknál kicsit kisebbek és kicsit elnagyolt a koppintás, nekünk nagyon tetszett.
|
Egy kis London Oklahomában - Big Ben és a parlement egy része |
|
Furcsa egyveleg |
|
Itt a Big Ben és a római Colosseum egymás mellett megtekinthető |
|
Egy játékos "óki" indián őrzi a bejáratot |
|
Ez alatt kevesen mennek át. |
|
Van azért amit nem ismertünk fel. |
|
Kínai jellegzetesség |
Az épület formájú gipszstukkók mögött gigantikus méretű kaszinó található, illetve több kaszinó egybeépülve. A különböző kaszinók különböző világrészeket jelenítenek meg.
|
Ez már az épület belsejében, a kaszinóban van - New-York - Szabadság-szobor |
|
Ez a kínai rész a sárkányokkal |
Érdekes volt, hogy az egész hely szinte csak félkarú rablókkal volt tele faltól falig. El lehet képzelni mennyi gép lehet bent, ha azt mondom, hogy kb. 30 percig lehet bent egyenesen menni gyors gyalogtempóban, hogy végigérjünk a helyen. Valami hatalmas. Van bent azért sok pókerasztal és kevés rulett is, de kb. ennyi. A félkaru rabló uralkodik, van ezer féle, csak annyi a különbség köztük hogy az egyik cseresznyét pörget a másik meg kismacskát meg egyéb figurákat, a királylánytól a manóig mindent.
|
Persze az egész tömve játékautomatákkal |
Feláldoztam $10-t Fortuna oltárán (Dórinak $5, nekem $5, nem vagyok nagy híve az ilyen fajta pénzköltésnek), amivel 3 órán keresztül kísértettük az istennőt, mire sikerült minket kifosztania. Nagyon jól szórakoztunk, rengeteg gépen játszottunk, ha kicsit nyertünk, átmentünk másik gépeket is kipróbálni. Volt olyan, hogy Dóri pénze lefogyott 10 Centre és onnan feltornáztuk $7.3-ra, amit persze később lenulláztunk. Nézegettem mások mennyi pénzzel játszanak, sokan többszáz dollárt dobnak be egy gépbe, kíváncsi vagyok mennyit visznek haza belőle este. Az is furcsa volt, hogy rengeteg bent a nő, főleg az idősebb korosztályból. Szerintem többen voltak, mint a férfiak.
Bent láttuk egy nagy kivetítőn, hogy előző nap megint letarolta Oklahoma City egy részét vagy 3 tornádó és sokan meghaltak. Szegény ottaniak, egy-két hét alatt kaptak a nyakukba négy tornádót, mindegyik eléggé megrendezte őket. Még Magyarországon is benne voltak a fő hírekben, akkora volt a pusztítás.
Nade mire kijöttünk a kaszinóból már elmentek a felhők, szép napos idő volt, úgyhogy tovább indultunk észak felé az I-35-ös autópályán.
A következő állomás a Turner Falls Park volt Davis, OK közelében. Ez kb. még plusz 45 perc kocsival, közvetlenül az autópálya mellett van. Oklahoma errefelé kezd dimbes-dombos lenni, jól néz ki a dombokra felmenő, mögötte lebukó, majd a távoli dombtetőn ismét előbukkanó autópálya. Az út mellett megjelennek a magasabb sziklafalak. Mivel a kaszinóban több időt töltöttünk, mint amennyire előzőleg számítottam, ide kb. du. 4 órakor érkeztünk meg. A park nem túl nagy, de annál szebb. Túrázni, kempingezni, grillezni stb. lehet itt, illetve fürdeni a folyóban, amit egy 77 láb (23 méter) magas vízesés dob fel. Beugró ide is volt, fejenként kb. $13.
|
A Turner falls park térképe |
A víz elég hideg, 20 Celsius körüli, dehát ilyen a folyóvíz.
|
Van aki csak végiggyalogol a folyóban. Nem könnyű, mert köves és csúszós az alja. |
Az is nagyon feelinges, hogy a parkban kocsival közlekedve többször át kell gázolni a folyón.
|
Dóri és a háttérben egy folyón átgázoló truck.
Amikor bejöttünk a parkba és át kellett itt menni, azt hittem rossz felé jövünk. |
A park más részein már nem lehet kocsival közlekedni, így muszáj több helyen gyalog átgázolni. Az is kalandos, ugyanis a vízesésből lejövő víznek van sodrása, vigyázni kell a papucsra, meg kicsit még csúszós is az alja :) Szerintem nagy élmény volt gyalog is és kocsival is, látva hogy közvetlenül mellettünk mini vízesés van :) A kempingezők nem tudom hogy közlekednek itt esténként részegen :P
|
Lehet a vízesés mellett is úszkálni, de közel nem szabad menni. |
Van a parkban egy kastélynak nevezett építmény, amit egy egyetemi prof és a felesége épített a '30-as években nyári laknak. Ez az első ház, amit látok és nem fából van, helyi kövekből építették. Meg kell hagyni, volt ízlése az öregnek, tudta hová kell kéglit felhúzni. Nagyon jól néznek ki a vízeséstől nem messze az erdőben a különböző magasságokba épített épületek, tényleg kicsit vár feelingje van, dehát ilyenre is akarták építeni. Régen laktak itt, ma már üresen áll az egész, minden tárva-nyitva, be lehet nézni minden szobába, de sehol nincs bent semmi látnivaló, minden üres.
|
Amikor használták még valszeg nem volt így benőve minden fákkal. |
|
Mire felérsz a csúcsra, megizzadsz... |
|
...de ott vár egy szép panoráma. |
|
Az üllői úti fák.. helyett valami más, szintén a dombtetőn |
A tetőről lejöttünk és sétálgattunk még a parkban, lőttünk pár képet.
|
A gyerekek itt seggen csúszkálnak, viszi őket lefelé az ár |
Hazafelé jövet megálltunk még egy kilátó ponton. Hosszúak már az árnyékok, elmúlt este nyolc.
|
Kilátópontról |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése