2013. június 16., vasárnap

Modellrakéta verseny

Ma egy modellrakétás versenyen voltunk Frisco-ban, amit a Dallas Area Rocket Society (DARS) szervezett. Az esemény hivatalosan délelőtt 10-től du. 4-ig, 5-ig tartott, de a kezdésben kicsi csúszást iktattak be, mert reggel esett 2 mm eső. Az ég végig felhős volt, ami elég jól jött, mert a nyílt mezőn egyébként hamar meg lehet főni. Így is volt 30 fok. Nem volt sok ember kint, csak vagy 20. Mivel az eső esélye az időjósok szerint 40% volt, sokan nem jöttek ki. A rakétázók között láttunk 10+ éveseket, de gyakoribb a 40+, 50+ volt. 

A fellőtt rakéták között a boltban megvehető típusok uralkodtak, de néhányan hoztak saját építésű rakétát is. Amikor megérkeztünk, rögtön a kezünkbe nyomtak egy árlistát, amin megvehető rakéta kit-ek voltak, motorral, mindennel. A kit-ek ára $7 és $50 között mozgott. 

A mai versenyen a használható rakétamotorok maximum F osztályúak lehettek, ezek viszonylag kis motorokat jelentenek. A rakétamotorokat nem a résztvevők saját maguk készítették, azokat nem lehet legálisan használni, azthiszem, csak boltban kaphatóakat használták, főleg fekete lőporosakat, de néhányan valamilyen spécibb töltetűt is kipróbáltak. 

A versenyen több kategória is volt, habár igazából nem sokan csinálták a versenyszámokat, amennyire meg tudtam ítélni inkább csak  örömrakétázás folyt, bár nagynéha mértek időt. Az egyik versenyszám, az volt, hogy egy tojást kellett a rakéta orrába tenni, kilőni a rakétát és visszahozni a tojást sértetlenül. Egy másik versenyszámban minél többet kellett a levegőben maradni. Volt olyan is, hogy egy létező vagy történelmi rakéta kicsinyített modelljét kellett fellőni. A mai versenyen a megengedett maximális elérhető magasság 1 km alatt volt, de jövő hétvégén erősebb rakéta motorokat is lehet majd használni, a megengedett magasság 1 mérföld = 1.6 km lesz. 

Az indítóállás

Ééééésss... elindult. Az egyik úriemberé az ominózus rakéta, a másik indította. 
Az utolsó simítások a rakétákon.
Mindenki nagyon szerel, hoztak magukkal kilövöldözni valót.






A jobb oldalon ülő úriember 35 év kihagyás után újra rakétázik. Az asztalon lévő rakétákat ő készítette. 

Érdekes volt, hogy akiket megkérdezgettem, senki nem nagyon rakott spéci elektronikát egyik cuccába sem. Az egyetlen dolog amit láttam, az egy primitív magasságmérő, ami ha kiszeded a lejött rakétából, levillogja, milyen magasan volt. Egy másik srác tett még bele egy kicsi rádióadót, ami bip-bip-eket nyomott, hogy ha messze esne le, meg tudja találni. Ezúttal nem kellett érte messzire mennie, besült a rakéta az indítóálláson. 
Érdekes program volt ez a mai, jó volt elmenni megnézni, de az biztos, hogy sok fura figura volt kint. Vagy csak nem kezdenek el hirtelen minden részletet megosztani egy újonc látogatóval. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése